Az irodai kávészünetben, mindig változó, hogy az ember melyik klikkhez csatlakozik. Én általában szeretek független maradni, hiszen akármilyen meglepő, nő létemre nem csak a manikűrről, a ruhákról és a legújabb divatról szeretek beszélni. Szeretem meghallgatni a különböző családi, vagy barátokkal töltött élményeket, a sörfőzés szabályait, a rajziskolában eltöltött időt, a tortadíszítéssel kapcsolatos műhelytitkokat, sőt a múltkor még egy baráti vitába, is belecsöppentem, ahol, a váltóolajokról szolt a beszélgetés. Bár jogosítványom van, sőt egy kereket is ki tudok cserélni, de azért a váltóolajok terén, nem vagyok egy tigris. Persze meg tudom különböztetni őket a motorolajoktól, de hogy egy kifejezett véleményt formáljak… hát az nem az én asztalom. Minden esetre elkezdtem a kollegáimmal a beszélgetést én is. Eleinte külső megfigyelő voltam, aztán amikor egy kicsit a márkáról kezdett elkanyarodni a téma az árérték és a beszerzés irányába, már jobban beleszólta. Persze nem voltak rögtön vájt fülűek az én megoldásomra, annyira hittek a maguk igazában. Aztán amikor nekiálltak, hogy de melyik benzinkút, meg melyik márkaszervizben a legjobbak a váltóolajok, akkor úgy döntöttem, hogy egyszer és mindenkorra érvényesítem a megoldásomat.
Nehéz egy nőnek a férfiak ellen vitába szállni, pláne egy olyan témában, melyet a férfiak kifejezetten a saját területüknek tartanak úgy, hogy közben ne kapjak megjegyzéseket. Egy nő férfias témákban ha beleszól, akkor vagy butának, vagy hisztisnek lesz titulálva, kivéve, ha az kivételesen igaz. Mert ha egy például autókkal kapcsolatos dologban egy nőnek igaza van, onnantól kezdve az összes férfi szemében, gyökeresen megugrik a népszerűsége. Ez persze általánosításnak hangzik, de sok esetben tényleg így van.
A lényeg, hogy fogtam magam, kicsit határozottabb hangon figyelmet kértem és elmondtam, hogy én mivel és hogyan is szoktam orvosolni a bármilyen autókkal kapcsolatos olajproblémáimat, mindezt úgy, hogy a köntösömben egy finom tea és a kedven sorozatok kíséretében, a kanapén ülök. Ez pedig nem más, mint egy olaj web shop. Az interneten találtam és tökéletesen bevált. Minden olyan dolog fent van rajta, ami egy laikusnak kell ahhoz, hogy a számára tökéletes váltóolajat vagy motorolajat megrendelje, az ára rendkívül kedvezők és csupán pár kattintásból áll az egész.
A fiúk első körben megint csak kvázi legyintettem, majd még egyszer hangsúlyoztam nekik, hogy ez online, szóval, ha nem hisznek nekem, akár itt és most megnézhetik az oldalt.
Látszott rajtuk, hogy egy kicsit kezdik felhúzni magukat rajtam, de rajtam meg az látszott, hogy addig nem állok le, amíg meg nem nézik. Így nem volt mit tenniük, elővették a telefonjaikat és rákerestek.
Nem kellett hozzá 2 percnél több, amikor odafordultak hozzám, csöndben megfogták a kezeimet és kezet csókoltak. Kiderült, hogy olyan megoldást mutattam nekik, amit idáig még fel sem fedeztek és minden eddigi próbálkozásukat és lehetőségüket felülmúlja. Én egy nő.
Rendkívül szórakoztató, na meg persze nagyon jó érzés volt. Igazán büszke voltam magamra, ráadásul elég hamar híre ment az irodába és valóban óriási népszerűség növekedésnek örvendhettem a férfiak körében. Ami azt illeti, több kolleganőmön is látszott, hogy féltékenyek rám. Soha sem voltam az a típus, aki a népszerűek közé tartozott és az sem, aki áhítozott volna utána. De töredelmesen bevallom, hogy szuper érzés volt. Utána még napokig hatalmas mosollyal az arcomon mentem be dolgozni, mivel tudtam, hogy aznap is sok elismerő pillantással fogok gazdagodni.
Arról pedig senkinek sem kell tudnia, hogy fogalma sincs továbbra se, hogy a váltóolaj fajtákat eszik-e vagy isszák…