Kávéból lett napelem

Egyik barátommal az évek során tradícióvá vált, hogy a közös beszélgetéseinknek egy különlegesnek mondható kávézó ad helyszínt. Mivel a koronavírus miatt már 3 hónapja nem találkoztunk és sok minden zárva is van, inkább egy jó home-made kávéra és egy budai rakpartos sétára invitáltam. Mint később kiderült nagyon jó választás volt a kávé és a séta is, ugyanis később egy nagyszerű megoldás született egy problémámra. A kávé közben ugyanis szó esett arról, hogy az említett barátom családi ház kivitelezési projektje mostanában fejeződik be, ennek kapcsán említette, hogy épp most szerelték be a napelem rendszert a házukba.

A barátom a kávé mellett elmesélte, hogy egyedül azt bánja, hogy csak úgy belevágott az említett projektbe és előtte nem keresett napelem pályázatot, ami sokat tudott volna neki spórolni. Megmondom őszintén már korábban is eszembe jutott a napelem ötlete – vendégházat akarunk nyitni a párommal -, de nem tudtam, hogy vannak rá igénybe vehető támogatások is.

A beszélgetésünk után alig vártam, hogy hazaérjek és nekilássak körülnézni az interneten a napelem pályázatokkal kapcsolatban. Magamhoz is vettem egy jó nagy kávét és nekiálltam keresgélni. A sporoljnapelemmel.hu oldalon találtam összeszedett, korrekt tartalmat arról, hogy milyen elérhető pályázatokra van lehetőség.

Mivel saját vállalkozás keretein belül szeretnénk a vendégházat üzemeltetni gyorsan meg is néztem a sporoljnapelemmel.hu oldalán lévő jelenleg elérhető vállalkozókat érintő napelem pályázatot. Szerencsére gyorsan ráleltem egy napelemes pályázatra, amely vissza nem térítendő támogatásra ad lehetőséget vállalkozásoknak.  A napelem pályázat keretein belül minimum 1.000.000Ft, maximum 3.000.000Ft vissza nem térítendő támogatás nyerhető el, viszont az is kikötés, hogy a támogatáson felüli díjat önrésszel kell finanszírozni. Ez egyébként a teljes összeghez képest elenyésző, és igazából teljesen korrekt dolognak tartom. Ellenben az önrész aránya nincs meghatározva, tehát ha pl. 3.000.000Ft az egész beruházás és elnyerem a támogatást, akkor 100%-ban a támogatásból tudom finanszírozni a napelem rendszer telepítését. Mivel esetemben még sok mindent le kell bonyolítani, mire eljutnánk a napelem telepítésig, ezért csak az ezzel kapcsolatos napelem pályázat átolvasásáig jutottam, de ez mindenképpen megoldást hozhat a fentebb említett áramügyi problémámra.

Sőt, ha eljutunk az ötlet megvalósításáig, akkor egészen biztos, hogy ezt a céget fogom felkérni, ugyanis, egy rövid kis űrlap kitöltésével tudunk kérni egy ingyenes helyszíni felmérést. Ez azért fontos, mert nem minden ház alkalmas arra, hogy napelemeket szereljenek fel rá. Ezt nem is tudtam egyébként, de sok mindennek kell megfelelnie egy tetőnek, háznak. Nem mindegy például, hogy milyen a dőlésszög, milyen tájolású a ház, hiszen a megfelelő működéshez szükséges, hogy rendesen érje a napfény a paneleket.

A sporoljnapelemmel.hu-n való böngészés közben olvastam, hogy magánszemélyek részére is vannak jelenleg napelem pályázatok, így ez azok számára is jó lehetőség lehet, akik csak simán szeretnék lecserélni az otthoni rendszerüket egy zöldebb, fenntarthatóbb megoldásra. Arról nem is beszélve, hogy ez egy idő után megtérül és visszahozza az árát, így spórolhatunk is a váltással amellett, hogy bizonyára sokkal jobb érzés is lehet, ha teszünk valamit a környezetért és a szelektív szemétgyűjtés mellett hozzájárulunk ahhoz is, hogy megújuló energiából fedezzük a háztartás áramellátását. Ezek a napelem pályázatok egyáltalán nem elérhetetlenek, csak utána kell járni, ehhez pedig jó kiindulási pont a sporoljnapelemmel.hu, ahol az utánajárás után még árajánlatot is tudunk kérni.