Csellótokkal a villamoson, negyven perccel a következő magánóra előtt

Villamoson ültem a csellótokkal a lábam között, két magánóra között. Negyven percem volt, ami pont elég egy kávéra, ezért leszálltam egy megállóval korábban, és beültem a kedvenc kávézómba, ahol a pultos kérdezés nélkül hozza a dupla presszót.

Az ablaknál Zsófi, a zeneiskolai kolléganőm ült, és pár perc múlva egészen másról beszélgettünk, mint a tanítványainkról.

Amit Zsófi a kávé mellett mesélt

„A szekhelycentrum.hu oldalán végre rendbe tettem a cégem címét” – kezdte, és elmosolyodott. Megkérdeztem, miért nem a lakásába jegyezte be. „Mert albérlő vagyok, és a főbérlőm hallani sem akart róla.” Mondtam, hogy én is pont ezen gondolkodom a magánóráim miatt. „Ha beírod, hogy székhelyszolgáltatás Budapest, rengeteg találatot kapsz, de én őket nyugodt szívvel ajánlom. Pesti és budai címük is van, és nálam az egész egy hét alatt lezajlott.”

Amit este megnéztem

Gyakorlás után, még a kottaállvány mellett ülve megnyitottam a székhelyszolgáltatás budapest oldalát, és végigolvastam, mi a különbség a székhely és a telephely között, mert ezt eddig sosem értettem igazán. Nálam a tanítás a diákok lakásán és a zeneiskolában zajlik, a cégemnek viszont kell egy állandó cím, ahová a hivatalos levelek érkeznek. Másnap felhívtam őket két óra között, egy buszmegállóban állva, és meglepően hamar mindenre választ kaptam.

Zsófinak azóta tartozom egy kávéval, és a következő alkalommal én fizetek. A szekhelycentrum.hu óta a két óra közti negyven percem megint csak a zenéé: egy dupla presszó, a délutáni etűd, és semmi papír.