Két ember, amikor összeköti az életét és ezt a barátaik, szeretteik előtt teszik meg, annál kedvesebb gesztus aligha van. Júniusban unokatestvérem esküvőjére vagyok hivatalos barátnőmmel, szóval már tart a mizéria, hogy milyen ruhába jelenjen majd meg. Van neki pár ruhája, amit bőven jó lenne erre az alkalomra, de hát egy teli szekrényben a nők csak az alkalmatlan ruhadarabokat veszik észre, nem azt, ami használható lenne, ezért inkább vesz egy frisset, hogy emlékezzen majd rá 2 hétig. Ez nem kőbevésett igazság, de én így tudom elképzelni a nő gondolkodását abban a témában, hogy mit vegyen fel.
Visszatérve a főszálhoz, napi minimum két webshop átböngészése volt barátnőm részéről kötelező. Rengeteg jó kávét ittunk meg az ilyen estéken. Azt hittem ez az esküvő napjáig fog tartani, aztán kivesz valamit majd a szekrényből és az lesz rajta. Ez nem így lett, mert talált két ruhadarabot, ami közt képtelen volt dönteni, az egyik valami drága estélyi, a másik pedig egy elegáns egésztestes ruha. Mind a kettőért fájt a szíve, de annyira, hogy nem is értettem, mintha valami régi ismerőse, lenne beteg és a cselekvőképtelenség ennyire megbénítaná, pedig csak két ruháról volt szó… Aztán úgy gondoltam segítek neki meglépni a döntést, és megrendeltem azt, amelyik kevesebbe került. Mivel nem vagyok túl felszínes és szerintem mindegy mit visel a lány, mert mindenben tökéletesen néz ki, ezért gondoltam inkább védjük a közös kasszánk tartalmát. Azt hiszem az esküvői ruha kifejezésre keresett rá és ezen a szálon, nagyon nehezen, de sikerült megtalálnom azt az online webshopot, ahol meglehetett rendelni. Pozitív csalódás volt a honlap, mert nagyon jó fényképek voltak az oldalon és majdnem 2 ruhát is vásároltam, mert eltudtam képzelni kedvesemet is bennük. Emellett világosan és érthetően volt minden feltüntetve az oldalon, nem kellett több 10 perceket böngésznem, hogy megtaláljam azt, ami érdekel a vásárlással, rendeléssel kapcsolatban.
Amikor megérkezett a ruha, nagyon nagy örömet váltott ki belőle. A minősége a ruhának olyan volt, amilyenre gondoltam, és a kiszállítással sem volt semmi probléma. Felpróbálta és nem jutottam szóhoz. Nem ismertem még ezelőtt a maxi ruha kifejezést, hisz nem igazán foglalkoztat a női ruhák megnevezése, de jó tudni, hogy ebben a ruhában is gyönyörű barátnőm.
A történet pikantériája az, hogy sikerült leinnia a ruhát és keletkezett rajta egy kávé folt. Sokat kávézunk az igaz, de még nem fordult elő ilyen, hogy magára öntötte volna, és ennek pont akkor kellett megtörténnie, mikor viselte a szövetet… Így meg kellett rendelni a másik estélyit is, mert a folt az nem akar kijönni, viszont még így is jobban szereti azt a szép maxi ruhát, mint az új estélyiét. Na, sebaj. Végül meg lett mind a két ruha, de biztos nem engedem kávé közelébe egy ideig, csak ”játszós” ruhában!