Csapatépítő játékok

Sokat dolgoztam vendéglátásban, mielőtt megnyitottam a saját kávézómat, ezért nagyon sok tapasztalatom van. Jó is és rossz is. Mindezt azonban összességében előnynek gondolom- Amikor eldöntöttem, hogy saját kávézót nyitok Budapest belvárosában, már rengeteg tapasztalatom volt, hogy mi kell egy jó kávézóhoz. Az egyetlen dolog, amihez nem értettem, az a pénz volt, de tudtam, hogyha sikerül találnom egy jó könyvelőt, akkor ez meg is oldódik. Szerencsére sikerült. Mégpedig egy olyan ember személyében, aki nagyon nyitott, barátkozó és innovatív. Úgyhogy tulajdonképpen két munkakörben is dolgozik nálunk: könyvelő és csapatépítő, úgynevezett HR-es. De miért fontos ez egy kávézó esetében? Tudjátok, nem csak az a fontos, hogy hogyan néz ki a kávézód, és hogy milyen kávékat lehet inni nálad, hanem a kiszolgálás is rettenetesen fontos. És sokévnyi tapasztalat után tudom, hogy ahol nincsenek megbecsülve az alkalmazottak, ott vendégnek lenni sem a legkényelmesebb. Egyszerűen érezni lehet a pincérek modorán és viselkedésén, ha szeretnek az adott helyen dolgozni. Ha meg nem szeretnek, a másik hátulütő az, hogy gyakran váltogatják egymást, mert sokan mondanak fel. Akkor meg annyi a professzionális kiszolgálásnak. Nekem egy erős csapatom van, próbálom megbecsülni őket és habár a sűrű napokon és idióta vendégeken nem tudok változtatni, a könyvelővel próbálunk mindent megtenni, hogy érezzék a törődést. És nem csak a fizetésükben.

Idén tavasszal, valamikor május közepén szerveztünk egy nagyon jó összerázót csapatépítő játékok keretén belül. Természetesen mehettünk volna egy sima összerázóra is, ahol eszünk meg iszunk, és mást semmit nem csinálunk, de az nem jelent túl nagy izgalmat pincérek számára. Úgyhogy vitorlázni voltunk. A BalatonPro cég weboldalán láttam, hogy többek között foglalkoznak ilyesmivel is, és azonnal megtetszett. Igaz, hogy a csapatépítés ilyen multis dolog, és valószínűleg nagyobb létszámú csoportok szoktak jelentkezni, de amikor felvettem velük a kapcsolatot és mondtam, hogy összesen tízen vagyunk, teljesen rendben volt a dolog. Na de hogy is nézett ki ez az egész?

Jó előre megbeszéltük az időpontot, két okból is. Először is szerettem volna, hogyha minden alkalmazottamnak megfelel. Másodszor pedig, mivel úgy döntöttem, hogy mindenki ott lesz, így időben kommunikálnunk kellett a vendégeinkkel az információt, miszerint az adott napon nem leszünk nyitva. Azért nyilván egy hétköznapot választottam, hogy kisebb legyen a veszteségem.

Béreltem egy kisbuszt és reggel korán lementünk Siófokra. A forgalom kifele a városból tökéletes volt, mindenki csak befele tartott. A délelőtt során egy kis alapoktatáson vettünk részt, ami a vitorlázást illeti. Nagyobb csapatösszárázók esetében, amikor több hat és tíz fő közötti csapatot is össze tudnak hozni, szokott lenni verseny is az alapoktatást követően, de nyilván ez nálunk nem volt opció. Amit egyébként márt csak azért sem bántam, mert így is elegendőt versenyeznek, főleg a pincérjeim, hogy kinek sikerül több borravalót gyűjteni. Legalább most otthon hagytuk a versenyszellemet és csak lazultunk. Délben megebédeltünk a cég vendéglőjében, ahonnan csodálatos kilátás van a Balatonra és ami ott van, rögtön a kikötő mellett. Ebéd után pedig élményvitorlázásra indultunk, ami össze volt kötve egy megállóval a másik oldalon. Oda kora délután érkeztünk meg és ott részt vettünk egy borkóstolón. Ez is része volt a csomagnak, pont úgy, ahogy az ebéd és az oktatás is. És mielőtt megijednétek: nem mi vezettünk az újdonsült alaptudásunkkal! Volt velünk egy kapitány, aki irányította a vitorlást. A borkóstolót követően pedig visszavitorláztunk Siófokra. Még nézelődtünk egy keveset a kikötőben meg a város Balaton parti részén és aztán elindultunk vissza Budapestre.

Az egész rendezvény alatt szuper volt a hangulat, ami után nagyon sokáig érződött az alkalmazottaim között. El is döntöttem, hogy ezt minden évben meg fogjuk ismételni, de hogy ne váljon unalmassá mindig kitalálok valami mást. Szerencsére ennek a cégnek bőven van választéka. A délutáni borozást nem szeretném lecserélni, de például délelőttre sárkányhajózást is tudnak kínálni a cégnél. Ez szerintem egy remek lehetőség arra, hogy a csapat még jobban összeszokjon, hiszen itt szó szerint egyszerre kell mozogniuk. Aztán nem feltétlenül kell a vízen tölteni a teljes napot, lehet hogy elég csak a délutánt. Délelőttre pedig egy quad túra is megteszi, amihez van megfelelő felszerelésük és útvonaluk a cégnek. Aki nem tud vezetni, azt pedig felültetjük valaki háta mögé. Ha pedig bármelyiket is szervezzük meg, de véletlenül rossz idő várható, akkor beltéri csapatépítést is vállalnak, van helyszínük meg programjavaslataik. De remélem, hogy erre nem lesz szükség.

Ezek azonban csak a hivatalos, weboldalon szereplő lehetőségek. Hatalmas csoportok esetében valóban erre van szükség, de mesélte a kapitány, hogy simán kibérelhetjük egy egész napra is a vitorlást és akkor akár a grillezést is meg tudják oldani a Balaton közepén, vagy ha következőkor nyáron jövünk, akkor fürdeni is lehet. Be kell valljam, legtöbbünknek, köztük nekem is a balatoni fürdőzés tetszett a legjobban a tó közepén. Ilyet nem mindenki csinál. Szóval meg is beszéltük, hogy jövőre is ide jövünk összerázódni csak egy kicsit későbbi időpontban. Voltak olyan kedvesek és szóltak, hogy minél hamarabb foglaljak majd időpontot, mert a május még szezon eleje, de aztán egyre sűrűbben lesznek a napok, még a hétköznapok is.

Mint cégvezető, akkor is, ha nem egy multiról van szó, csak az én kis kávézómról, azt kell, hogy mondjam, hogy ez a legjobb hely, ahová az ember a csapatával mehet. Nem csak azért, mert szép vagy mert vagány programokat kínálnak, hanem azért, mert nagyon segítőkészek, nyitottak és bármiről van is szó, megoldják. Ez egy jó csapat, gondolom ők is sokat csapatépítőznek.