Lányok! Azt kell mondanom, hogy számunkra vége a világnak. Mármint igazából csak azon nők számára, akik még reménykedtek eddig a normális pasik létezésében. Mert most már nem is tudom, hányadik alaklommal van az, hogy teljes mértékben ki merem jelenteni ennek az ellenkezőjét. Mégpedig azt, hogy egyetlen normális pasi sincs a világon. Persze, az nagy traumák után teljesen normális, ha az ember úgy gondolja, hogy a másik nem teljesen nem normális, és soha nem is akarja már megtudni, hogy miért van ez így. De azért a kicsi traumák nem szoktak így megviselni. Kivéve, ha csőstől jön a baj.
Legutóbbi alkalommal megismertem egy srácot egy buliban, utána pedig hetekig beszélgettünk online a social medianak köszönhetően. Nagy nehezen sikerült rávennie, hogy elmenjek vele randizni. Nem igazán volt kedvem, mert hiába volt helyes a srác, a zenei ízlésünkön kívül semmi közöset nem véltem magunkban felfedezni. az egész például ott kezdődött, hogy kiakadt azon, hogy én nem szeretem a kávé ízét, miközben ő imádja. Hát ez meg hogy lehet? Milyen ember az, aki nem szereti a kávét? Hát ilyen. Sok cukorral és tejjel megiszom, sőt mindig így iszom, ugyanis a hatását imádom, és szükségem is van rá, különben kávé nélkül lépten-nyomon elalszom. De csak megcsinálom, lehúzom és utána élvezem, amíg pörgeti az amúgy alacsony vérnyomásom. De a fiúval más volt a helyzet. Ő kifejezetten imádta a kávét, pontosan azért a fajtáért őrült meg, amit én utálok és erre még büszke is. Mindegy, úgy gondoltam adnom kell neki egy esélyt, hogy bebizonyosodjon, hogy tényleg nekem van igazam, így amikor elhívott a kedvenc kávézójába (fittyet hányva arra, hogy ismeri a kávéhoz fűződő viszonyomat), igent mondtam neki, és izgatottan vártam, hogy ebből vajon mi sül ki.
Elmentünk tehát kávézni egy randinak csúfolt dolgon, és közben kiderült, hogy egyébként mégis van bennünk még egy közös, méghozzá a motorok szeretete. Noha részemről ez csak egy passzív rajongás, ő szereti űzni is a különböző motorsportokat. Van többfajta motorja is és felajánlotta, hogy majd mindegyikkel visz egy kört. (A kis édes, azt hitte, hogy ezzel már le is vett a lábamról.) Beszélgettünk, közben legalább 3 féle kávét kóstoltam végig a színes repertoárból, de valahogy mindig iszonyatosan fancsali képem volt az utolsó korty végére, mikor éppen elemelném a csészét a számtól. Még az elsőnél gondolkodtam, hogy valamivel leplezem, de aztán rájöttem, hogy nem szeretem megjátszani magam, mert az csak felesleges energiapazarlás. Amíg ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, ő egyre csak a motorjairól beszélt nekem. Nem akartam elkeseríteni, hogy szakértelem hiányában én inkább csak nézni szeretem őket, meg utasként csücsülni rajtuk, nem pedig órákig beszélni róluk. Ahogy alkalmam adódott, mindig igyekeztem elterelni róla a témát, de valahogy mindig visszakanyarodtunk. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha a másik közös témánkról, a zenéről beszélünk.
Illedelmesen megvártam, amíg befejezett egy végeláthatatlannak tűnő monológot, és kiszaladtam a mosdóba, mert, hát mint tudjuk a kávénak igen erős a vízhajtó hatása. A szaladás egyébként barokkos túlzás volt a mozdulatsoromra, mert igyekeztem a lehető legtöbb időt eltölteni a mellékhelyiségben, ami még nem mondható cikinek. Talán ez volt a randi legjobb része. De az biztos, hogy a legrosszabb az volt, ami ezt követte, ugyanis mire kimentem a mosdóból, a srác teljesen belebolondult a hatalmas telefonjába, és éppen nagyon fontos bukósisak akciót nézegetett. Meg is kérdeztem, hogy miért olyan fontos az, de aztán azzal a lendülettel meg is bántam a kérdés feltevést, ugyanis hatalmas litániával válaszolt a borzasztóan egyszerű kérdésemre. Sőt, valószínűleg azt a látszatot kelthettem benne, hogy ez engem mind rettenetesen érdekel, ezért székestől közelebb húzott magához, és innentől számított két órán keresztül bukósisak akciókat néztünk a neten. Nagyon lelkes volt és vagy tíz női darabot is belerakott a virtuális kosarába, hogy arra nekem mindre szükségem lesz. (Ha sárkány lennék is csak hét fejem lenne és akkor valószínűleg motorozni sem nagyon szeretne vinni, szóval nem értettem az egész koncepciót, de elengedtem hamar, és inkább unatkoztam tovább.) A két óra végén akció ide vagy oda, mivel hatalmas mennyiséget pakolt a kosárba, nem is volt kicsi az összeg, amit elkértek volna a merényletért, így gondosan ki kellett válogatni, hogy melyik sisakokra van valóban szükség. Amikor elkezdte végigpörgetni újra a lehetőségeket, lepergett előttem az életem. Izgalmasabb volt, mint a telefon képernyőjén harmadjára végigfutó bukósisak kollekció, de azért 26 évesen nem olyan jó ezt átélni. Amikor már én éreztem kínosnak a szitut a srác helyében, illedelmesen felálltam, megkértem, hogy nekem inkább egy sisakot se vásároljon, megköszöntem a borzalmas kávékat, és hazaindultam. Még útközben töröltem az ismerőseim közül.
Szóval lányok, lovagok, és úriemberek nem léteznek. Bukósisak akció viszont annál több van. Mondjuk, utóbbinak még haszna is van, szóval sokkal indokoltabb a létjogosultsága, mint az előbbieknek.