Egy kellemes kávézás közben sok mindenre megoldást találhatunk – így kaptam tippet a körömgombára a Kitonail formájában

 

Sokan nem tudnak élni kávé nélkül, kell valami, ami reggel beindítja az embereket. Sokan a reggeli testmozgásra szavaznak, más a meditálásra, én viszont szintén azok közé tartozom, akinél a nap nem indulhat el egy beindító kávé nélkül.

Ez egy reggeli rituálé nálam, szeretem szép nyugodtan elkészíteni, majd szintén nem kapkodva a reggeli híreket nézve szoktam elkortyolgatni a kanapén ülve.

Persze hétvégén még jobban esik, olyankor még több időm van arra, hogy kiélvezzem minden pillanatát. Éppen ezért szeretek jó kávét inni, megadva a módját, mintegy kávéházi hangulatban. Sok féle kávét kóstoltam már és sok féle kávéfőzőm volt már, de én a kapszulásokra szavazok személy szerint. Ami most van, azt születésnapomra kaptam a páromtól, mondjuk jól járt vele, mert ő is nagyon szeret kávézni, így egy kicsit magát is sikerült meglepnie. Olyat vett, amihez rengeteg féle ízben lehet kapszulákat kapni, bár azért azt aláírom, hogy nem olcsó mulatság ezeket beszerezni. De szerintem abszolút megéri, mert sokkal jobba íze van, mint a mezei „kotyogósnak”, persze a frissen őrölt kávékkal nem teljesen tudja felvenni a versenyt. Ünnepek alkalmával lehet kapni limitált kiadásúakat is, ilyenkor mindig sikerül előrukkolnia a cégnek valami elképesztő íz kombinációkkal.

Vettem a készülékemhez tejhabosítót is, néha magam is meglepődöm milyen kreálmányokat sikerül vele készítenem. De nem csak kávét, hanem forró csoki vagy akár jeges tea készítésére is alkalmas, nagyon sokoldalú kis készülék.

Persze ettől függetlenül én is el szoktam menni beülni barátnőkkel kávézóba, azért annak mégiscsak meg van a saját feelingje.

Van egy kedvenc kávézónk, ami tulajdonképpen egy hálózat, a nevét nem mondanám, mert ez itt nem a reklám helye, de ott a Világ szinte minden pontjáról kapni kávét. Kóstoltam már náluk olasz, francia, latin, japán, amerikai és arab kávét is, de nem igazán tudnám megmondani melyik a kedvencem, mindegyik aromája és karaktere egész más, de összességében mégis mindegyik nagyon finom. A kiszolgálás is mindig kifogástalan, nem véletlen, hogy szinte mindig ezt a helyet választjuk, ha a környéken van üzletük. És természetesen, ha kávé, akkor dukál mellé sütemény bármilyen formában. Én kicsit olyan vagyok a sütiknél, mint Gombóc Artúr a csokoládéval, bármilyen jöhet. Egy finom sajttorta, muffin, vagy akár egy gyümölcsös piskóta, én nem tudok neki ellenállni. Nem mintha a csokival nem lennék így különben.

Egy ilyen barátnős beszélgetéshez is legutóbb beültünk egy finom kávéra, bár emlékszem egy kicsit késve sikerült megérkeznem, mert bőrgyógyásznál voltam. Olyan problémával fordultam hozzá, amiről általában nem szeretnek beszélni az emberek, mert eléggé cikinek tartják. Mivel BKV-val járok sajnos elkerülhetetlen, hogy érintkezzek más emberekkel, még ha csak közvetve is, ez a fertőzések melegágya, nyáron meg csak nem járkálhatok kesztyűben, bár néha erősen elgondolkodok rajta. Ki tudja ki fogta meg az ember lánya előtt azt a kapaszkodót… Hiába az az első dolgom, ha hazamegyek, vagy megérkezek a munkába, hogy kezet mosok, sajnos ez sokszor nem elég. Valószínűleg így sikerült elkapnom a körömgombát, ami nagy bosszúságot tud okozni az embernek, mert hát ugye esztétikailag is zavaró tud lenni. Pont emiatt jártam akkor is a bőrgyógyásznál. Meséltem a csajoknak is, hogy képzeljék, hogy jártam, és ők ajánlottak nekem erre egy megoldást a Kitonail formájában, mert sajnos már náluk is előfordult, csak nekik az uszodában sikerült összeszedniük. Gondoltam, ha nekik bevált, akkor én is kipróbálom, hiszen a használata is nagyon egyszerű, mivel ez egy gyógyszeres körömlakk lényegében, így csak fel kell teljesen egyszerűen a kis ecsettel kenni, mint egy lakkot és már kész is, körülbelül 30 másodperc alatt megszárad, és az ember mehet is a dolgára. Szóval nagyon örülök, hogy akkor habár cikinek tartottam mégis szóba hoztam a dolgot, mert valamiért addig nem hallottam a Kitonail-ről, vagy csak nem figyeltem, mert eddig nem volt rá szerencsére szükségem.

Egy jó kávé tehát sok mindenre jó, összehozza az embereket, ha csak egy beszélgetés erejéig is, miközben rengeteg problémára találhat megoldást az ember, akár lelki, akár testi bajokról van szó, csak merjünk beszélni róla.